Erre a kora őszi napra egész mást terveztünk. Szerettünk volna részt venni a II. Skót és Shetlandi Juhászkutya Napon, de a vírus ismét közbeszólt, ahogy többször is átalakította már kutyás szervezeti terveinket az elmúlt időszakban. A fertőzés veszélye egyre nagyobb az utóbbi hetekben, így a szervezőkkel együtt úgy döntöttünk: jobb, ha elhalasztjuk a rendezvényt akkorra, amikor már veszély nélkül találkozhatunk.
Másrészről sokakban megfogalmazódott az igény, hogy szervezetten folytassuk, amit 2020 augusztusában elkezdtünk: teremtsünk formális kereteket mindenféle kutyás tevékenységeinkhez. Ez az igény hívta életre új egyesületünket, a Brit és Ausztrál Juhászkutyások Egyesületét, a BAJKe-t.

Az egyesület 2020. szeptember 12-én hivatalosan is megalakult. Hívó szavunkra huszonheten jöttek el, hogy alapító tagként jegyezzék az egyesület létrejöttéről szóló írást. Lettünk volna többen is, de a távolság vagy az aznapi szolgálat lehetetlenné tette, hogy mindenki velünk legyen.

Az új egyesület választott tisztségviselői az Új Csapat tagjai lettek, akik ismerősek lehetnek valamennyiünk számára. Mindnyájunk nevében köszönjük a bizalmat! A programot se mutatom be most itt, hiszen az is közkézen forgott már az elmúlt időszakban. A közeljövőben ezen finomítanunk kell, hiszen az új egyesület keretei között korlátozottabbak a lehetőségeink abban, amit hivatalos kutyázásnak mondhatunk: nem tarthatunk tenyészszemléket, és alomellenőrzést sem végezhetünk. Másrészről rengeteg új út és lehetőség kínálkozik, amiken elindulva tartalmas, színvonalas klubéletet élhetünk.
Hamarosan megalakulnak a programunkban már jelzett teamek: munka- és sportkutyások, collie-sok, sheltie-sek, auszisok és miniauszisok csapata, bevonva valamennyi tagunkat és az érdeklődőket is. Remélhetőleg rengeteg képes-videós-írásos anyaggal árasztanak el bennünket hamarosan, hogy a covid-19 ideje alatt se maradjunk klubélet nélkül. Hasznos mellékhatásként tudásunk gyarapodhat, weboldalunk, a www.bajke.hu gazdagodhat tartalomban.

Aki nem tudott eljönni az alapítás napján, annak is hamarosan lehetősége lesz BAJKe taggá válni, belépni az egyesületbe, hiszen – ha semmi nem jön közbe – a hivatalos bejegyzés nagyjából két hét alatt megtörténik. Ezután lehet majd az alapszabályban lefektetett módon csatlakozni hozzánk.
Hajrá, BAJKe…!

Copyright (c) 2020 - Peke Pest megyei Kutyások Egyesülete

https://www.peke.hu