Kezdő gazdik figyelmébe

Mikor végre hazaérkezünk első kölyökkutyánkkal, a nagy öröm mellett nem várt helyzetekkel találjuk magukat szemben, és ez nem csak magánéletünkre vonatkozik, hanem a lakókörnyezetre is, ahol élünk. Minél inkább felkészülünk új élettársunk fogadására szűkebb és tágabb környezetünkben, annál könnyebb lesz a kiskutya beilleszkedése, és annál több boldogságot fog okozni életünkben. Az alábbi jótanácsok az újdonsült kutyások tágabb lakókörnyezeti beilleszkedését segíthetik.


1.    Lakókörnyezet

Ha már eldöntöttük, hogy kutyát fogunk tartani, és kölyökkutya vásárlása előtt állunk, vagy akár menhelyről akarjuk új társunkat befogadni, szeretnék néhány jótanácsot megosztani, mire érdemes odafigyelnünk, így a későbbiekben sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.
Magyarországon a települési önkormányzatok feladata az ebrendészet, és azt lehet mondani, hogy szinte annyiféle szokás és szabályozás van, vagy egyáltalán nincs, ahány falu és város van az országban. Általánosságban; minél nagyobb, esetleg sűrűbben lakott egy település vagy környéke, annál inkább szabályozzák a kedvtelésből tartott állatok – jellemzően a kutyák – tartását. Vannak városok, ahol ebrendészeti hozzájárulást is kérnek az önkormányzatok a kutyatartóktól.
Ebrendészetre azért van szükség, mert az emberek és négylábú társaik békés egymás mellett élését nem árt valamiféle szabályok között tartani, és meg is érkeztünk a felelős állattartás témaköréhez. Sajnos az emberek felelőtlensége az oka a sok kóbor, otthonából elűzött ebnek, őket általában önkormányzati és alapítványi fenntartású állatmenhelyek fogadják be, és szerencsés esetben gazdára és jó otthonra találnak. A fajtagondozó klubok, mint pl. a HCSC is, kapcsolatban állnak fajtamentő szervezetekkel is.
Még a kutyánk érkezése előtt tájékozódjunk lakóhelyünkön az ebek tartására vonatkozó helyi szabályokról, ezek a helyi önkormányzat honlapján megtalálhatók, de a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálatán is tudnak tájékoztatást adni az ebrendészettel foglalkozó ügyintézők. A személyes felkeresés egyébként mindenképpen szükséges, mert az önkormányzat törvényi kötelezettsége, hogy minden ebet nyilvántartásba vegyen. A nyilvántartást vezetni kell, minden évben be kell mutatni a kutya oltási könyvét, bizonyítva, hogy a veszettség elleni oltás megtörtént.


2.    Fajtaválasztás és felelősség

A klubunk által gondozott fajták mind városi, mind falusi környezetben családtagként, aktív de kevésbé aktív életformákban is megállják helyüket, kezdve egy tanyán dolgozó border collie-tól egy nagyvárosi tömbház emeleti lakásán élő terápiás kutyáig, vagy családi kedvencig. A kutya életének fénypontja a gazdival töltött tartalmas idő, feltétlen szeretetét a minél több vele történő foglalatossággal és következetes neveléssel tudjuk meghálálni. A tenyésztőnk részletes felvilágosítást ad a kutya igényeiről, ezeket a tanácsokat meg kell fogadni, hiszen rengeteg tapasztalat áll mögöttük. A tenyésztő a gazdi számára azt a biztos hátteret jelenti a kutya egész életében, amely sok élethelyzeten fog bennünket kutyánkkal átsegíteni.

3.    Állatorvos választása, a kutya regisztrációja

Szintén a kutyus megérkezése előtt lépjünk kapcsolatba egy környéki állatorvossal, akire társuk egészségét bízzuk a jövőben, tájékozódjunk általa a leggyakoribb betegségekről, azok megelőzéséről. Az első találkozáskor az állatorvos ellenőrzi a petvetdata rendszerben a beültetett chip-et. Nem tenyésztésre vásárolt kutyák ivartalanítását a tenyésztők és fajtaklubunk is javasolja, erről a további fejezetekben lesz szó.
Az oltási programról a tenyésztő részletes felvilágosítást ad. Az oltási program már a kutyus új otthonában fejeződik be. A tenyésztő által átadott oltási könyv megléte bármilyen baleset, vitás helyzet esetén nagyon fontos.


4.    Kutya a városban

Egyre több városban külön, kutyafuttatásra kijelölt helyet tartanak fenn, ezekről, illetve a kutyák számára tiltott helyekről feltétlenül tájékozódjunk. Az utcán pórázon sétáltassunk, mindig legyen a zsebünkben vagy táskánkban a kutyagumi felszedésére alkalmas zacskó, kan kutyus esetében próbáljuk elejét venni, hogy jelölgessen. Próbáljuk elfogadni, hogy sajnos nem mindenki szereti a kutyákat, és a kutyapiszok hátrahagyása az ebtartók rossz megítélését eredményezi. Tömegközlekedésben használjuk szájkosarat, ha rendszeresen így utazunk kedvencünkkel, hozzá kell szoktatni. Tartsunk kellő távolságot, amennyiben lehet, itt is igaz, hogy nem mindenki szereti a kutya közelségét.


5.    Kutya kertes házban, falun, vagy kertvárosi övezetben

A ház körüli udvarban, kint tartott kutyák esetében talán a legfontosabb, hogy biztonságos környezetben legyen, amikor egyedül van, akkor is. Kertes ház esetében is jószívvel tanácsolom a kennelt, mivel ott teljes biztonságban van kedvencünk távollétünk esetén is. A tenyésztő bizonyára sok jó tanáccsal látott el bennünket, hogy a kennelt, kutyaházat hol érdemes elhelyezni területen. Nagyon fontos, hogy ne tudjon az eb elkóborolni, hiszen beláthatatlan veszélyeknek teszi ki magát. Akadályozzuk meg, hogy az utcára néző kerítésen keresztül idegen kutyákkal agresszív szituáció alakuljon ki.
Külterületen sem lehet ebet póráz nélkül elengedni, erre is megfelelő jogszabály van. Ha túrázni akarunk kedvencünkkel, kísérjük figyelemmel a vadászati idényeket. Azt is tartsuk szem előtt, hogy a vad megjelenése a legfegyelmezettebb kutyából is kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki.
Hasznosnak tartom és meggyőződésem, hogy a kutyát össze lehet szoktatni más háziállatokkal, ez a gazdának rengeteg örömet tud okozni.


6.    Szomszédok

Győződjünk meg róla, hogy a szomszédságunkban nincs-e olyan emberi, vagy állati tényező, ami későbbi konfliktusok forrása lehet.


7.    Kóbor kutyák

Az önkormányzatok legnagyobb része állatőrséget alkalmaz; befogják a kóborló ebeket, menhelyre, vagy gyepmesteri telepre szállítják, a chip alapján a gazda felkutatható, és lehet rá számítani, hogy a befogás és szállítás költségét a gazdára terhelni az önkormányzat, ez több tízezer is forint lehet. Mindezek ellenére sajnos rengeteg a kóborló eb, ami az emberek felelőtlenségének a következménye. Kisebb településeken jól működnek a közösségi médiában, helyi csoportokban, gazda nélkül közterületek csatangoló ebekről megosztott fotók, sokszor segítenek a gazdi megtalálásában. Különösen váratlan és veszélyes helyzeteket idézhetnek elő a falkában kóborló ebek, vagy egy közelben tüzelő szuka, vagy ha éppen a saját kutyánk tüzelt be. Éppen ezért ismétlem, a nem tenyésztésre szánt kutyák mielőbbi ivartalanítása nagyban megkönnyíti az együttélést.


8.    Felelősség, balesetek és vitás helyzetek kezelése

Nincs garancia arra, hogy nem kerülünk kutyánkkal együtt kockázatos helyzetbe. Lehet ez egy kutya által okozott közlekedési baleset, de lehet általa okozott személyi sérülés is, akár véletlenül is. Ilyenkor, ha nem előírás szerint feltételek között volt a kutya, sajnos szabálysértési eljárással is szembe kell nézni. Kellő elővigyázattal ezeket el tudjuk kerülni.
Léteznek különféle biztosítási termékek a kutyatartással kapcsolatban, érdemes a biztosítóknál tájékozódni.

A fent leírtakkal kapcsolatban további hasznos és részletes információkat ajánlom elolvasni az alábbi hivatkozások alatt;
https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1055767/kutyatartasi_kezikonyv_2018_2kiad_ON.pdf/6139612a-1f45-305d-93f5-9e103cc3a970
https://menedzserpraxis.hu/hir.php?hir_ID=3125
Záró gondolatként egy idézet a kis hercegtől, ahogy a rókának mondta;
„De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…” (Antoine de Saint-Exupéry)

A kutyázás életre szóló kaland. Sok örömet kívánok benne!

Friderics Cecília
tenyésztő
Dorstar Border Collie Kennel

2020. április

Copyright (c) 2020 - Peke Pest megyei Kutyások Egyesülete

https://www.peke.hu